2012. január 31., kedd

Arcmelegítés kipipálva

Anya a cseresznyemag párnáját, a szülésnél használta utoljára...
Az esti fürdőzés után egy új, kissé zavaró gyógyítási mód következett, amihez eleinte egyáltalán nem volt kedvem..
Apa felmelegítve hozott egy zizegő kis párnácskát cseresznyemagpárnát, amit Anya megkért, hogy hagyjak az arcomon, mert melegíteni kell azt.
Na, azt már nem!!! Ez furi és meleg!
Anya egy ketté hajtott pléd alá tette és kérte, hogy hajtsam rá az egyik arcfelem, de ez a pozíció sem volt komfortos!
Nem vettem be, amit Anyu mondott, hogy ettől meggyógyulhatok és csak jót akarnak. Hiába magyarázta nekem, én hajthatatlan voltam.
Na, erre közölte Anya, akkor mehetek a saját szobámba, ha ilyen csökönyös vagyok...
Be kellett látnom, hogy jobb Anya karjaiban elaludnom és 5 perc múlva már én mondtam, hogy milyen jó érzés, az arcomnak ez a meleg...


Izgő-mozgó kezű bohóc

Az oviból kimaradtam egy hetet, ezalatt a többiek készítettek mozgó kezű bohócokat.
Én is nagyon szerettem volna egyet :/
Ezért Anya még az este összedobott, azaz kivágott egy bohócra való testrést és hozzá való színes ruházatot.
Nekem a díszítés volt a feladatom, no meg az, hogy összerakjam Milton kapoccsal a bohóc testet és a kart.
Anyu megpróbálja feldobni a hangulatomat, az orrszívások és ápolásom közötti időben is...
Táncra is perdítettem Bohóc Úrat! Járt a keze jobbra is, balra is :)


Betegen is bohóckodtam...


2012. január 30., hétfő

Oviban a farsangi díszlet


Vírusbomba

Sajnos az oviban újra összeszedtem egy ronda betegséget, de most nem csak egy egyszerű náthát, hanem hasmenéses-hányós vírust.
Már nem volt elég a tengervizes orrspray, a méz és a meleg tea, sőt hétvégén már Hársfa teát is kellett innom, a hurutos köhögésemre.
Délutánra, aztán felváltotta a fulladó száraz köhögés, amit már nem bírt elviselni a gyomrom liftezés nélkül, így Apa tenyerébe hánytam az ebédet.
Jött az ultrahangos légpárásító, amit csecsemő korom óta, nem is vettek elő Anyáék.
Ez a készülék nagyon tetszett nekem, ahogyan ontotta magából a párát, olyan volt, mint egy "hurrikán" :)
Estére a hőmérsékletem is felkúszott 37,8-37,9-re, ezért lázcsillapító nélkül kellett leküzdenem a bennem harcoló bacikat.
8 óra után sikerült elaludnom, Anya karjaiban...
Reggel 8-kor, a kókai dokinéninél kezdtünk, aki rögtön mondta, hogy ez sajna egy ronda vírus, a kötőhártyáim pirossága is erre utalnak. Szinte az összes nyirokcsomóm triplájára dagadt a fehérvérsejtektől és a szűnni nem akaró orrfolyásom már rettentően zavart :/
De a legeslegjobban persze az érdekelt, mit is kapok ajándékba az Edittől...
Én is vittem pár apróságot, amit már én meguntam, de más kisgyereknek klassz és menő játék lehet.
Egy pöttömnyi hernyócskát kaptam, s amikor gurulni kezd a kerekein, aranyosan mozgatja a nóziját és a farkát :)


Isaszegre indultunk, de a kanyargós úton és a köhögéstől újra felfordult a gyomrom és csatt, most a sapkámban landolt nagyrészt...
Gyorsan elintéztük a bevásárlást, a patikában is megvettük a felírt gyógyszert, a DM-ből is kaptam mackós Multivitamint Anyuék  C-Vitamin-t vettek maguknak - amit a múltkor szétszereltem és a gyöngyök szanaszét gurultak az ágyon, Anya ott volt :)

2012. január 29., vasárnap

Kalózkodtam a szobámban

Az új design a szobámban...


Aztán jött a fekete ceruza és...



Apával voltam, amikor kihasználtam, hogy nem figyel rám kellően, magamhoz vettem a fekete ceruzát és én is új design-t pingáltam a szobám falára, az ajtóra, s az emeletes ágyam létrája sem maradt ki a sorból.



Anya meglátta, hát persze nem örült neki, pipa is lett, de vállaltam a tetteimet, megígértem többet nem teszem, csak papírra rajzolgatok.

2012. január 28., szombat

Szerelmes Valentin ujjbáb szívecskék

Elkészültek a szerelmes Valentin szívecskék is, ugyanazzal a technikával, mint a Mikulás és a Hhóember ujjbábok
Beleugrottam az ujjaimmal a két szívecskébe és kezdődhetett máris a móka.
Már nagy vagyok, ezért sokszor én bábozom Anyuéknak! :) :)


2012. január 27., péntek

Franklin és a barátság

Apáéktól kaptam, még a hét közepén, ezt a barátságról szóló Franklin könyvet.
Nagyon jó volt hallgatni Anyától este, amikor vége lett a mesének, csak ennyit mondtam Anyának: "Még 1 ×!"

 

2012. január 24., kedd

2012. 01.24. Aquaworld

Aquaworld vizibirodalom

Apáékkal, ma reggel fürdőzni indultunk az Aquaworld-be...
Nagy élmény volt nekem, ez a hatalmas vizibirodalom!

Körforgásban vigyáztak rám, hol Hédi, ... Anya és Apa, a másik kettő meg az óriáscsúszdáknál sikította magát rekedtre. 
Úsztam 25 m-es úszómedencében, pezsgőfürdőben buborékoltunk, gyerekmedencében halacskás kis csúszdán siklottam, megnéztem Hédivel a gyönyörű akváriumot a halacskákkal, a játszóházban kiugráltam magam és jókat bohóckodtam Anyával, Apával meg jól kilubickoltuk magunkat...
Élőben is megcsodálhattam a felettünk úszó távirányítós repülő cápát :)
Na, majd ha én is megnövök, 140 cm magas leszek, no akkor már én is csúszhatok sikongatva :)
Sajnos (még) nem érem el a mércén a megfelelő csíkot, ezért kimaradtam a Hegyi folyó, a Hagyma, az UFO, a Kamikáze és a Rainbow csúszdákról is...
Azért én sem maradtam le, a szivárvány csobbanásról :)

2012. január 22., vasárnap

Sesame Street: Happy to Be Me

Szerelem pillangó

A közelgő Valentin napra készült el, ez az édes szerelem pillangó gurigából:)


Két nagyobb szívecske repdesett a szárnyainak, a szemeihez persze hatalmas mozgó szemeket választottam, hogy minnél elbűvölőbb legyen a pillantása, a csápjait - a reggel már, papír szívecskén kipróbált technikával hajlítottuk - egy ceruzára rácsavarva tettük rugóssá + egy-egy pomponnal megspékelve a végeit, hogy ne legyen szúrós. Még díszítettem apró szívecskékkel és virággal, amit kinyomtam és ragasztottam.


Máris elvarázsoltál...


A munka végeztével, ügyesen a helyükre pakoltam a kellékeket, villás targoncaként...


Tekerős szívek

Gyártottunk, egy másik technikával is pink szíveket, ehhez ceruzát használtunk, egyet (felet) én is feltudtam tekerni, de egyedül még nem ment...




Szívecskés girland

Reggel elkezdtük a pink papírcsíkokból a szívecskéket elkészíteni...
Tűzőgép segítségével egyre több szívet illesztettünk össze.
A végén olyan hosszú lett a girland, hogy 2× is körbe ért, vagyis 2× olyan hosszú lett, mint én :)


2012. január 21., szombat

Fogkrémes cookie

Nem először sütjük :) és nem is utoljára, az biztos, mert nagyon szeretjük, ezt a receptet, azaz a mentás sütit!
Mostanában a mérlegeléssel bíbelődöm a legtöbbet, no meg a megmaradt fogkrémes mázzal :)
Ez a máz, pedig egy különleges ízű máz, mégpedig azért , mert borsmentás!

2012. január 20., péntek

Ahogy én szerintem, sír a gitár (Santana - While My Guitar Gently Weeps Feat. India.Arie)

Gitár: Imádom ezt a remek hangszert, ez a kedvenc szórakozásom, amikor felcsendülnek a  rádióból a dallamok és ráadásul fiús zenére nyúzhatom a "húrokat"...
Szerintem, így kezd el, sírni a gitár :D


Nos, akkor lássuk az eredetit...

Döntöttem

PAPAGÁJ Anyáék, már egy hete üldöznek a kérdésükkel, hogy mi szeretnék lenni Farsangon.
Persze én elsőre Spiderman akartam lenni, ők mondták, hogy legyek méhecske a Mézengúzból - mert van egy zümis szárnyam...
Aztán rendőregyenruhába akartam bújni - mert van bilincsem - ők azt mondták, legyek rémisztő oroszlán - mert vettek korábban egy álarcot már.
Leszek én tűzoltó!!! - ez még a tegnapi ötletem volt :)
Ma reggelre megszületett az ötlet, döntöttem! Papagáj leszek a Farsangon, méghozzá kalózos :D

Skully



Skeleton dance

Csonti és múmia sablonok

Anya most talált rá ezekre a jópofa csontokra, pedig Halloween-kor volt igazán aktuális, de mivel én nagy rajongója vagyok a csontvázaknak, így bármikor jöhetnek :) 
Anya kemény papírra nyomtatta ki a csontvázat és a múmiát, majd lyukasztó és olló segítségével kis köröket nyomott, végül a Milton kapcsokat bedugdosgattam a helyükre, a test(csont)részekkel együtt majd Anya rögzítette őket.
Hát, elég viccesen táncol csontikám :D


A vérfagyasztó csontváz táncra perdül...


Csontikám, végül felragadt a polcomra...

2012. január 18., szerda

3:1-ben Pörgönc kréták

Nem is gondoltam volna, hogy egy kréta még mi mindenre jó...


Mert ezzel az új krétával tudok rajzolni, dominózni és még a társasjátékokhoz, bábunak is kitűnő :)

Aprócska színes kréták

Bevallom sok krétámat már eltörtem, de ezzel az ötletes újrahasznosítással, most törni kellett a színes zsírkrétákat :)


Pörgönc, dupla színű zsírkréták

Még az este, vacsi után nekiláttunk a zsírkrétákról lekapargatni a papír csomagolást...
Nem volt semmi, nem adta magát könnyen! Muszáj volt neki, mert megszépülve újjászülethet és ez az ára, no meg egy forró sütő :)
Tördeltünk még egy kis krétát, hogy mindegyik pörgöncbe kerüljön kellő mennyiségű kréta...


A forró sütőben pörgöncformára olvadt...


Dupla árnyalatúak lettek, az új zsírkrétáim!



Nyulász Péter: Miazmég

Az első találós kérdésem...
A megfejtés: vakond :D

2012. január 17., kedd

Csillagos bók

Az esti fürdésnél ihletett meg, az a gondolat és tény...
- Anya, olyan vagy mint egy csillagász néni!
- Miért!?
- Mert olyan a bőröd, mint a csillagok az égen  :D
(Anya anyajegyeire gondoltam)


Peppermint

Anyunak, ez is sikerült!
Beszerezni a borsmenta kivonatot :)
Culinaris-ban lelt, egy kis barna üvegcsében borsmentát, a Nielsen Massey Vanillas márka egy tagját...


Cody Simpson - All Day

Cody Simpson - Angel


Vitéz László és az elátkozott malom


Tovább a 2. részre
Tovább a 3. részre

Vitéz László az ördögverő

Életre kél Vitéz László

Apu és Anyu issokat kacagtak, ezeken az előadásokon :) 
Anyuékhoz még az óvodájukba is ellátogatott Ifjabb Kemény Henrik bácsi, egy-két bábelőadásra.
Most már én is tudom mi az a "pokel" :)

2012. január 16., hétfő

Baba bemutató

Most a Mamáékat megkértük, hogy fotózzanak az oviban, nehogy lecsússzunk róla.
Ezeket a papírbabákat, még múlthéten szerdán festettük le, majd a testrészeiket a helyükre tettük és mindenki rajzolt nekik egy fizimiskát is...
Az egyik kezem integet és hatalmasat kacagom közben :)


Anyuval is hatalmasat nevettünk! Születtek itt alkotások ám :)
Mosolygó: a katicától és a pöttyös labdától
Mogorva: a fától
Monster: a szilvától
Villámos: a létrától


2012. január 15., vasárnap

Kesztyűruhás hógyerek



Lyukas kesztyű + a hógyerek

Nos én nem hagyom el...
Nekem általában eltörik, kilyukad, elszakad, esetleg elkallódnak a játékaim, dolgaim és ruháim :)
A kesztyűmmel is ez történt, kilyukadt az egyik párja.
Viszont remek alapanyag lett, egy golyófejű, hógyerekhez :)
Nem sok minden kellett hozzá: a lyukas kesztyűm, egy hungarocell golyó, rizs a tölteléknek, befőttes gumi, fa pálcika és filctoll és semmi varrás.
Díszítésnek gombok helyett, pom-pon-okat használtunk még.


Jöhetett az arca dekorálása piros nyomdapárnába belenyomtam a mutatóujjamat és a szája két oldalára, no meg a feje búbjára is nyomtam egyet :)


Jópofa figura lett, a teletömött hasú kesztyűgyerek, egy szempillantás alatt megszerettem...



Amanda adta ötleteit, tovább fokozta  Kifli és levendula

2012. január 14., szombat

Mini színes torták muffinból

Hogy színesebb legyen a napom...

A világ legfinomabb színes muffinja

Anya megígérte nekem is és Helgáéknak is, hogy kipróbálja a receptjüket és majd elkészíteni a szivárvány tortát...
Mini tortát!
mert ahogy olvasta a recepteket, arra a döntésre jutott, hogy a  legfinomabb muffin alapreceptjéből kiindulva, elkészíti nekem a világ legfinomabb szivárvány muffinját :)
A keverésben megint benne vagyok, nagyon szeretem a sütiket előkészíteni! Egy kicsit változtattunk a alaprecepten. Tettünk még hozzá egy evőkanálnyi étolajat és a főzőtejszínből is löttyintettünk még egy kicsit. Hmmm...
A nyalakodás pedig, hát persze, hogy mindig az én feladatom :)


Anya 4 felé porciózta az alaptésztát, majd beszínezte őket: nap sárgára, fűzöldre, tengerkékre és eperhab színűre :)


Nagyon jól sikerült! a próba verzió belsejébe belekukkantva... Mehettek egy röpke fürdőre a cukormázba, hogy azon-nyomban beleragadjanak a színes cukor darák...


Ebéd után, kiválasztottam a legszebbet a közepéről, de muszáj voltam a végére, egyszerre kettőt elmajszolni :)

2012. január 13., péntek

Dideregő mosógép

Este, amikor fürödtem, Anya az utolsó mosást indította még el, a mosógépen.
Amikor elkezdett centrifugázni a mosógép és hangosan rázkódott közben én előadtam, hogy most mit is csinál a masina és elkezdtem dideregni a fürdőlepedőm alatt...
"Fázik, a mosógép!" :)

Volt hó, nincs hó

Elautóztunk a Mátrába, hogy egy óriásit szánkózzunk!
Még a Papáéktól is megkaptam előre a bob-ot, amit vettek nekem, hogy használjam, amíg van (akad) hó és lehetséges.


Út közben elkezdett esni az eső is, aztán kisütött a nap, és az égbolt még szivárványt is rajzolt az égre, amikor Gyöngyös felé jártunk már.
Már Mátrafüreden megbizonyosodtunk arról, hogy  röpke egy hét alatt, a hó vastagsága nagyon csekélyre apadt. Sőt valahol, teljesen el is olvadt :/
Újra meg kellett állnunk Galyatetőn, hogy lássuk ezt a szemet gyönyörködtető panorámát...


Akkora szélvihar keveredett, amikor kiszálltunk az autóból, hogy majdnem felkapott minket (Mátét és engem csak) a szél. Azért lesétáltunk az egyik utcán, ahol egy mókuska ugrált éppen át a túloldalra.
Átvágtunk a szűz havon, ami jegesre is fagyott a focipályánál és ekkor visszafordultunk.
Persze nekem mindig az kell, ami a Máténál van :) Egy jegesre fagyott hóbuckát rugdosott előre, amivel én hógolyózni szerettem volna.
DE VAN MÁSIK, mondta Anya, kissé porhanyósabb is....
Máté! Most repül a ... :)


A Mátraszentimrei pályát most meg se találtuk, s Mátraszentistvánon csak sípálya van, ezért ott tilos a csúszka.
Azért akadt egy kis dombocska, ahol kiugráltuk magunkat :)

Tovább is van...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...