2010. október 28., csütörtök

Óraátállítás


Óraátállítás vasárnap

 Többet aludhatok 1 órával :o) 

Holnaptól biztosan összekeveredik a napi rutin, amit remekül időzítettünk már!




Esernyő

Pár nap gyakorlás elég volt hozzá, hogy ügyesen vágjak az ollóval. Most már ici-pici fecniket is, tudok vágni! Anyu rajzolt nekem egy esernyőt és az apró színes papírokat közösen felragasztottuk.
Nagyon szép lett az esernyő díszítése!

2010. október 27., szerda

2 perces Trutyi leves

Anyu irtózik a zöldborsótól, úgy ahogy van. Csak nekünk készít olyan ételt, amiben van zöldborsó. Apu a múltkor megviccelte Anyát az IKEÁ-ban! Hozott neki is egy "zöld" levest és azt mondta neki, hogy brokkoli krémleves. Anyu érdekesnek találta egy kissé az ízét, de azt mondta, hogy finom. A végén, amikor már bekanalazta az egészet, Apu elárulta, hogy zöldborsó krémleves volt, amit megevett :)
Anyu kedvet kapott hozzá:) Éppen kapóra jött Nigella Lawson, és az ő receptje alapján készítette el Anyu, a zöldborsó krémlevest. Ezentúl biztos többször csinál ilyen finomat, mert ráadásul csak 2 perc és kész! Ráadásul, most már együtt esszük :)

2010. október 26., kedd

Ollózás és ragasztás

Anyutól kaptam egy szuper gyerek ollót és hozzá színes papírokat. Nagyon tetszett, hogy olló lehet a kezemben. Anya megtanított  engem, hogyan kell helyesen fogni az ollót, hogyan kell mozgatni a kezemmel együtt, hogy el tudjam vágni a papírt. Először nagyon koncentráltam, hogy sikerüljön a vágásom. Aztán egyre több színes papírt szabdaltam szét, rengeteg fecnit gyártottam. Anyának támadt egy ötlete, hogy a papír mozaikokból csináljunk egy képet. Anya még vágott hozzá pár kerek formát és ragasztó stift-tel bekentük a kis papírkákat, végül egy A/4-es lapra ragasztottuk őket. A végeredmény!

2010. október 22., péntek

Jancsi és Juliska mese

A Dédimamától örökség, ez a kis mesécske Jancsiról és Juliskáról.
Először a Mama hallgatta kislányként, tágra nyílt szemekkel, majd Anyuék figyelték lecsücsülve, Dédimama történetét. 
Most én hallgatom az én Mamámtól :) Valamikor még telefonon is megkérem, hogy mondja el nekem, mert annyira tetszik!

Jancsi és Juliska az erdőbe ment,
Sűrű sötétség volt, az erdőbe benn.
Faodúban baglyok laktak,
Mérges medvék feszt morogtak.
Szörnyű kellemetlen, annyi szent!



Egy tisztáson Tisztelt Hallgató!
Van egy mézes, víkendházikó.
Kerítése édes-béles
Jancsi és Juliska éhes!

Itt a faház, itt a faház!
Még a végén összedől a ház.

Megjelent a csúf boszorkány,
Két foga volt, az is mind hibás.
Így szólt a boszorkány: "Gyerekek! 
Hammm, megeszlek rögtön titeket!"

Szólt Juliska: "Nincs rajtunk hús,
de van nálam egy kis rúzs!
Ha akarja, kikenem Kegyedet!?"

Tetszett a boszorkánynak az illeg-ott
Jancsi és Juliska, munkához fogott.

S mivel Pesten, sok a körzet,
Én elmentem Dizőznek!
S azóta, csak ezt dalolom,
A mesének vége Angyalom!

2010. október 17., vasárnap

Spiderman

Pókember TV2 TV műsor 2010. október 17. 20:00


Este megnézhettem a Hédinél a Spiderman-t :)
"Ez nem félős, ez nem ronda. Ez aranyos, mert megment minket!"

2010. október 11., hétfő

Sün Balázs

Sünis kép készítése

Csukás István

Erdőszélen, erdőszéli tölgy tövében volt egy ház. Abban lakott hét süntestvér:
                                          
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.

                                            
Hogyha jól bevacsoráztak
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs
                                
Furakodott, nyomakodott
Morgott, perelt dühöngve
Semmit se ért, mit tehetett,
Lefeküdt a küszöbre
                                                               
Telt az idő, múlt az idő
Éjre éj és napra nap
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt
                                                                   
„Ebből elég! Torkig vagyok!”
kiáltott fel Sün Balázs
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház”
 „Éppen ezért én elmegyek
Szerbusz néktek hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
                                                      
Miután így elbúcsúzott
Fogta magát, elindult
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút
                                                          
Így baktatott, így poroszkált
Szomszéd tölgyig meg sem állt
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát
                                        
„Így ni! – mondta – most már végre kényelmesen alhatok!
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”
                                             
Falevélből ágyat vetett
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok
                                            
Éjféltájban vihar támadt
Hajlítgatta a vén fákat
Fújt a szél nagy zajjal ám
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján
 „Ki az? – szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?”
„Mi vagyunk az – szóltak kintről
Mi vagyunk a hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
                                                                     
„Elvitte a szél a házunk,
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing”
                                    
„Jól van, jól van
- szólt Sün Balázs –
Jövök már”
S fordult a kulcs, nyílt a zár.
                                                              
Betódultak mind a hatan
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?”
                                              
Lefeküdtek, elaludtak
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve
Kiszorult a küszöbre.
                                          
„Ejnye! – mondta fejvakarva –
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!”

2010. október 10., vasárnap

Az kicsi és a nagy

Este, amikor hazajött Apukám, kaptam tőle egy játék STIHL láncfűrészt. Most már én is tudok fa rönköket fűrészelni :)



2010. október 8., péntek

Csak igazítást kérek!

Most ültem életemben először, fodrász székében, hogy szép frizurát készítsen nekem :)

2010. október 7., csütörtök

NetBaby

Ez a kép a Nagyiéknál készült rólam Domonyvölgyben, amikor még 3 hónapos voltam. A nyáron Anyukám feltöltötte rólam, ezt a képet a NetBaby fotóalbumába. Teljesen elfeledkeztünk az egészről, azóta eltelt már pár hónap is.
A Brendonban, amikor vásárolunk a pénztárnál mindig odaadják ajándékba, az Anyák lapja és Baba magazin régebbi számait. Papáéknál Anyu ép lapozgatta az újságokat, amikor nem akart hinni a szemének, az Anyák lapja 2010. szeptemberi számában, megpillantott engem! Én is ott tündököltem, a többi beválogatott baba fotójával :)


Tovább is van...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...