2012. október 6., szombat

Falmászós ho-ho-ho horgászos délután

Anyával ma úgy terveztük, hogy lemegyünk a Római-ra vonattal és egy Duna parti kisebb túrán veszünk részt :)
A vonat indulását, egy kissé benéztük, így odafele gyalog mentünk át a hídon, egy kis kitérővel a kecskékhez és az uszályokhoz is kitértünk.
Egy gyerekcsapat inspirált arra, hogy a kőszikla magaslatot én is megmásszam!
Pikk-pakk én is felszaladtam a tetejére...


Lefelé egy-két "hangos" tekintet elterelte a figyelmem, az arrafelé menők, igencsak parázva: "NÉZD!!!" "ÁÁÁ", meg "HÚÚÚ"!!!!!
Anya meg a szívét fogva, határozottan biztatott, hogy csak is odafigyeljek, ahová lépkedem :)
Sikerült!
Közösen is készítettünk, egy fotót, ez már a hídról készült, hogy hol is voltam én és milyen volt a világ odafentről...


Mivel szeretem a veszélyeket, Anyunak ez már nem is hajmeresztő :)


Jó kis, izgalmas napra sikeredett, a mai!


Elmerülve gyűjtögettem az apró, kis kavicsokat, hogy később a vízbe dobálhassam őket...




Az egyik stégnél, még a pecázást is kipróbáltam és elsőre 3× is ráakadt a horgomra egy kisebb hal :)


Egészen hamar elszaladt a délután, mire megkaptam az óriási adag sült krumplimat :)
Anya pedig kénytelen volt szaladni velem együtt - én a nyakában ülve - a megállóig, hogy a vonat nehogy elzakatoljon előttünk.
Nem sok kellett, hogy lemaradjuk, de szerencsére elértük a kis pirost :)

Nincsenek megjegyzések:

Tovább is van...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...