2011. február 6., vasárnap

Brumm-brumm medve


Ma ellátogattunk a veresegyházi Medveotthonba, Apuékkal. Az idő eléggé hűvös volt, a hideg szél miatt. Az új gumicsizmámat is felavathattam, mert az olvadó hó miatt, tiszta sár volt minden.
Nagyon nagy medvéket láttam, de olyan aranyosak voltak, amikor a fakanál végéről nyalogatták a mézet :) Aztán láttam kisebbeket is, mosómedvét és ormányos medvét, ők úgy ugráltak, mint a kis makik. Volt még két kicsi rénszarvas és hosszú lábú, nagy csőrű gólyát is láttam, de akkor is legjobban a kilátó tetszett nekem.
A farkasok nem is olyan rémisztőek, falkában sétáltak egymás mellett. Kérdeztem Anyuékat, hogy a kerek erdő közepén is, ilyen farkasok laknak? Azt a választ kaptam, hogy "Igen!"
Döme medve is, ide került Ottó bácsitól. Apu látta a nagy medvét pár évvel ezelőtt, Tóalmi mellett.
A csizmámban szabad volt belemenni a sárba, legalább most kipróbálhattam. A csizma barázdáinak  lenyomatait is megvizsgáltam. Amikor sétáltunk már visszafelé az autóhoz, egy nagyon mély sár dagonyába igyekeztem, szüleimre fittyet hányva, hogy hívogatnak engem. Aztán, placcs! Belehasaltam a jó nagy dagonyába. Még jó, hogy Anya felkészült váltó ruhával és a nehézkes átöltözés után csak nevettünk az egészen :)
+ jó pont, hogy ezt a nagy kirándulást is megúsztuk szárazon, pelenka nélkül!


Nincsenek megjegyzések:

Tovább is van...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...