Képzeljétek el az úgy volt, hogy...
Miskolctapolcára érve, felkaptuk a nagy batyunkat a hátunkra és elindultunk a barlangfürdő irányába.
Az út egy parkon át vezetett, ahol egyfolytában ugráltak le, a magas fákról a mókuskák :) Aminek persze mindannyian örültünk, hogy ilyen aranyos kis állatokkal együtt sétálhatunk, ebben a csodálatosan szép parkban.
Föl és le, ide-oda... nem győztük a fejünkkel követni őket, nagyon gyorsan cikáztak a kicsikék az avarban, szinte képtelenség volt őket lefotózni,
a mi fényképezőgépünkkel.
Meg hát nem is készültünk mi erre, hogy mókuskákat fogunk etetni...
Egy éles kanyarral irányt váltottunk, a kacsás tó mellett megláttunk, egy szuper csúszdás játszóteret :)
Fejet vesztve megrohamoztam a célpontot....
Az öröm mámorában, másztam fel a magasba...
A tetejére felérve aztán betojtam rendesen! Később Apa is felmászott velem, de nem mertem lecsúszni a bádogcsőben :/
A hidegtől és a félelemtől nem jeleztek kellő időben a húgyhólyagjaim, veséim szenzorai és máris csorgott a gatyámba a nedvesség.
Anyu ezt alulról végig nézve, s mind ezt meglátva, ész vesztve kiabált Apának, hogy gyorsan emeljen fel, nehogy a bakancsomba is belecsorogjon a pisim..., de már késő volt...
Anyu gondoskodó és a
kórházas kerti tó óta, duplán hordoz magával váltó ruhát nekem, tetőtől talpig!
Azonnal le kellett venni rólam, minden egyes pisitől átázott ruhadarabot: nadrágot, bodyt (ezért a pulcsit is le kellett venni), harisnyanadrágot, alsónadrágot, zoknit.
Gyors tempóban felkerült rám, egy száraz alsó naci, harisnyanadrág, body, meleg sínadrág, vastag zokni.
A váltó bélelt gumicsizma, viszont az autóban volt. Vissza kellett mennünk az emelkedős utca tetejére, ahol parkolt az autó.
Na, de ott ám :) egyből a mókuskák pocakjára gondolva összeszedtünk a zacskóra való makkot :)
Újra a parkhoz érve, izgatottan vártuk, hogy megetethessük a kis állatokat, de hűlt helyüket sem láttuk...
Szó szerint, egyetlenegy mókust sem láttunk :/
Aztán végre feltűntek újra, felettünk :) egyik fáról a másikra ugrálgattak!
Itt nem voltak annyira szelídek a mókusok, mint a Mátrában.
Anya leguggolva, az út szélére öntötte a zacskóból az uzsonnára valót - én Apa nyakában ülve majszoltam a pattogatott kukoricát, amikor is
megnembírtunkszólalnimeglepődésünktől - , de Apa még (nem)időben szólt halkan Anyának, hogy ott van, az orra előtt a mókuska!!! Ennyire közel jött az élelem miatt, amit mi szedtünk neki :)
Anyu ekkor vette elő a fényképezőgépét, hogy lekattintsa...
Örömömben én is szerettem volna neki mégMÉG MÉG adni, ezért a kezemben lévő pattogatott kukoricát is ledobtam neki, amitől sajnos megijedt.
Apától visítva kértem el a popcornos papírzacskót, hogy:
"ÉN HAGY FOGJAM!" és had adjak még a mókuskának.
Na erre, már tényleg eliszkolt, olyan távolságba a mókus, hogy még az uzsonnáját is ott hagyta...
Egy kissé, csalódottan bandukoltam tovább...
