Az első legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban egy elöljáró fiaként. A római császár katonájaként szolgáló Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak majd aznap éjszaka álmában megjelent neki Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta, megkeresztelkedett. Misszionáriusként sok jót cselekedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké akarták szentelni. A monda szerint mikor ennek hírét vette, az érte jövő küldöttek elől nagy alázatosságában a ludak óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, így elárulva Márton rejtekhelyét. A későbbi néphiedelem ezért a libákat "árulóknak" tartották, és ezen a napon belőlük készítettek pecsenyét. Innen ered tulajdonképpen a mai ünnep libákkal való kapcsolata. Különben pedig Mártont 371-ben püspökké szentelték és haláláig, 398-ig Tours-ban segítette a rászorulókat.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az újbort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol. Ebből a történetből származik az ünnepkőrnek a borokkal, s főleg az újborkóstolással való hagyománya. De azért libák a történetben is előkerülnek, ugyanis a rómaiak Aesculapiust, az orvos istent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve "avis Martis" (Mars isten madara); régi szófejtéssel "Márton madara"-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától.
Sőt, a reformációnak korában is folytatódott a hagyomány további eseményekkel való kiegészítése, a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor, ami szintén az ünnepkőrt erősítette.
Márton napjának ünnepe bizonyítható és sokkal gyakorlatiasabb formában is létezett, Márton napi liba lakomákról az első feljegyzések 1171-ből valók, mivel Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át, de ez már egy másik történet.
Egy másik változat szerint ez a hagyomány a római időkre nyúlik vissza. November 11-e a naptárban ősidők óta a téli évnegyed kezdő napja: megkóstolták az újbort és az új termés is kitartott bőven, így nagy eszem-iszomot tartottak, hogy jövőre is jó termés legyen mindenhol. Ebből a történetből származik az ünnepkőrnek a borokkal, s főleg az újborkóstolással való hagyománya. De azért libák a történetben is előkerülnek, ugyanis a rómaiak Aesculapiust, az orvos istent ünnepelték ilyenkor, s ludat öltek, amely a hadisten, Mars szent madara volt. (A madarak gágogásukkal egyszer megmentették Rómát a gallok éjszakai orv rajtaütésétől.) A keresztény naptárban is ez alapján kapott helyet: a lúd római neve "avis Martis" (Mars isten madara); régi szófejtéssel "Márton madara"-ként ünnepelték, így nem kellett eltérni a lúdlakomák évnegyedkezdő római szokásától.
Sőt, a reformációnak korában is folytatódott a hagyomány további eseményekkel való kiegészítése, a protestánsok Luther Márton neve napján emelgették a poharaikat ilyenkor, ami szintén az ünnepkőrt erősítette.
Márton napjának ünnepe bizonyítható és sokkal gyakorlatiasabb formában is létezett, Márton napi liba lakomákról az első feljegyzések 1171-ből valók, mivel Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a népszokás ilyenkor zárták le az éves gazdasági munkákat, kezdetét vette a természet téli pihenő időszaka. A cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. E napon kóstolták meg az újbort és vágtak le először tömött libákat. Ám e szokás gyökerei is mélyebbre, az aratási időszak végén álló pogány állatvágási ünnepekre nyúlnak vissza, amelyeket a kereszténység így vett át, de ez már egy másik történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése