2012. április 30., hétfő

Házi gelato

A legfinomabb fagylalt, amit otthon készítettünk!
A szebb színekről, már tavaly májusban lemaradtunk, a fagyi szezon előtt...
Igaz vettünk egy más fajta készletet, de az sajnos nem bizonyult valami jónak.
Idén viszont már február végén, gyorsan megvettük az IKEÁ-ban a CHOSIGT fagylalt készítőt és ebben a jó időben, most először ki is próbáltuk :)
A saját alap receptünk
  • ½ l tej
  • 2 tojássárája
  • vanília kivonat
  • méz
  • + holland kakó 
Anyu felforralta a tejet a vanília kivonattal, majd kissé lehűtötte és a tojássárgákat lassan elkevertük  kézi habverővel, ízesítettük mézzel és újból elkavartam. Olyan íze volt, mint a Madártejnek :)
Anyu feltöltötte a tartályokat és a maradék folyadékba, még hozzákevertünk a kakaóport.
Az utolsó adag csak félig telet meg, ezért kissé tejesebb lett a többihez képest ...


Tegnap többször is meg kellett néznem hol tart a fagyási folyamat, s kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy ez még nem nyalható a pálcával együtt :/
Másnap, még a reggeli előtt szaladtam a hűtőszekrényhez, hogy leteszteljem először, a házi vanília fagylaltot :)


Ujjlenyomat virágok

Készül a Nagyi ajándéka :)


Én a Gyöngyikét nyomtam indigókék festékkel, Anya pedig a Napvirág szirmait készítette el, eper pirossal, a saját ujjlenyomataival...
A levélkéket sem felejtettem el, a fűzöldbe mártott kisujjammal :)


Kiskacsa fürdik...

Reggel arra keltem, hogy Anya szólongat az ajtóban állva, a kakaómat szorongatva, nagy hápogások közepette...
Képzeljétek el reggel, egy kiskacsa tévedt be a kertünkbe, aki olyan gyorsan kiverte az álmot a szemeimből, hogy még pizsamában rögvest sarokba szorítottam, megetettem, megitattam, kergettem, elkaptam, megsimogattam és meg is fürdettük a talicskámban :)





Megszerettem...



Aztán jött a szomszéd Jabba és visszakérte az én "reggeli" kiskacsámat :(

2012. április 29., vasárnap

2012. április 28., szombat

Anyu hobbi szerszámai a Tchibo-tól


Tchibo - Hetente megújuló termékkínálat, s mindig új meglepetések várnak Rád!

Anyu is imádja, amikor egy új hobbi eszközt, szerszámot, vagy alapanyagokat sikerült vásárolnia és bővül a ládikájába, ugyanúgy örül, mint Apu egy új szerszámnak, ez most is így történt a körvágóval. Ráadásul a trnd-nél egy piackutatási projekt keretében, ami a termékek tesztelésével foglalkozik főként - Anyu most ebben részt vesz, - s az ajándékba kapott kuponnal ingyenesen hozzájutott a körvágóhoz :) 
Ez az új karikavágó ihlette Anyut, s nekiállt előkészíteni Marika néni ajándékához a kísérőkártyát.
Amire szükség lesz: színes kartonpapír, körvágó (vagy egy egyszerű olló), lyukasztó, szegecselő és szegecsek



Három különböző méretű korongot készítettünk a zöld árnyalataiból... 


 

Kilyukasztottam mindhármat, a szintén Tchibo-ban még az év elején vásárolt lyukasztóval, majd a szegecselővel, mint a bohóc sipkámba, apró szegecseket nyomtunk bele, hogy tartósabb legyen.

A hóvirágos korong is elkészült Marika néninek, igaz még két meglepetés korong van készülőben, de ahhoz kellenek a gyerekek is az óvodában...
1. lépés kipipálva :)



Anyutól megkérdeztem, hogy az Andi néninek és a Szilvi néninek is készítünk egyet-egyet, mert ugye, mindig három darabot készítettünk eddig ajándékba...
Végül a pink és piros színek helyett orgonalila árnyalatokat választottam :)
+ két, dupla korong kísérőkártya, már csak a megfelelő versike kell hozzájuk...


2012. április 27., péntek

Kanelbullar

Anya, ha megígér valamit, akkor az, úgy is lesz (kivéve, amiről nem tudok).
Hiányzott egy hozzávaló, ami nélkül nem teljes az összhatás. Tegnap szerezte be, az zöld, őrölt kardamom-ot hozzá, mert ugyebár, ezt a fűszert, egy egyszerű boltban nem árulják ám, mint a borsmentát sem!
Elkészültek az otthoni svéd Fahéjas csigák, jégcukorral a tetejükön :)


Anyu megérdemelte a kávét, mert nagyon finom lett a fahéjas, kardamom-os csiga:)

2012. április 25., szerda

Meghívó Anyáknapjára

Anyukámat és a Nagyit meghívtuk egy meglepetés Anyák napi ünnepségre, az oviba...


2012. április 24., kedd

2012. április 23., hétfő

Virágozzon a Virág Ovi

Mamáéktól vittem be az oviba, a Föld napja alkalmából, levendulát és az ajándék tökmaggyurma hóvirágokat a csoportnak.
Délelőtt a kinti játékidő előtt, Szilvi nénivel közösen elültettük a levendula palántámat is, hogy az én kis virágom is színesítse majd a kiskertünket :)


2012. április 21., szombat

Köldökcső

Még a jó múltkor a Hubbák, a gyerekek köldökeivel foglalkoztak...
A köldököt, olyan viccesen mondták, hogy köldök-gomb :D
Anya lefekvés előtt, most Akinek a lába hatos, babás könyvből olvasott fel nekem...
... amikor a Pelenkázgatóhoz értünk, érdeklődve kérdezgettem Anyától az érdekesnek vélt illusztrációt, "Hát az ott meg, micsoda?..." kérdezgettem végig az alkatrészeket, mert a baba térdein a körök kissé másra emlékeztettek.
De meglett a köldök-gomb is :)
Aztán szélsebesen beugrott, elém került, az a tény, hogyan is táplálkoznak a babák az anyaméhben, majd elkezdtem magyarázni: "A kisbabák a köldökcsövön keresztül kapják az ennivalót..." :)

Balról az első kép: Pelenkázgató illusztrációja

Anyák napja, minden nap :)

Anya tegnap elsírta magát...
Azt mondta, boldogságában!?? Ezt még én, annyira nem értem...
Már késő délután volt, kettecskén voltunk, az ölébe kuporodtam és azt mondtam neki:
"Anya Te olyan vagy, mint egy Jó Anya..." és megpusziltam :)
Anya: No comment...


2012. április 20., péntek

Szabó Magda: Ki hol lakik?


Hát a csiga hol lakik? Hátán a lakása,
ha elindul sétálni, vele megy a háza.
Kövön-földön gyalogol, fűszál a hintája,
tapogatja az utat, két kis szarvacskája!


Illusztráció: Szalma Edit

2012. április 19., csütörtök

Tündérnaptár

Mamától kaptam egy könyvet, aminek a címe Tündérnaptár
Elmesél szinte minden ünnepet, ahogyan Panka és Csiribiri megéli a kalandjai közben...

"Újrahasznos" tökmaggyurma Hóvirág


Tökös hóvirágom

Az oviba készült, ez a két kis hóvirág ajándékba, a Hóvirág csoportunknak, a Föld napja hét alkalmából.
Amikor elkészült, viccesen megjegyeztem: "Olyan, mint egy lámpaernyő :)"
Gyurmát, tökmagot, no meg a tavaly Húsvétról megmaradt répaernyő műanyag fogókáját használtuk fel.


A tökmag finom volt, de maradt a virágnak is...


A díszítéshez műfüvet nyomkodtunk a poharakba és ezekbe állítottuk bele, a hóvirágokat.

2012. április 18., szerda

Igazi, koszos pénzérmék

A magyar forint pénzérméi    
Anyuval boltosat játszottunk, Ő volt a  pénztáros, én meg a vásárló. 
Először egy baseball sapkát vásároltam, az ára 39 £ volt.
Anyu megkérdezte, hogy készpénzzel, vagy kártyával fizetek. Mire én hosszas gondolkodásba kezdtem, megvontam a vállam és széttártam karjaimat, mert nem volt nálam egy árva fitying sem :/
Eszembe jutott, hogy a perselyemben van régi és egy- két érdekesebb magyar forint, ill. külföldi pénz is. Beugrott, hogy a perselyből kiöntöttem és a tartalma, most mind a szemetesautóm kukájának tartályában van! :)
Nagy örömmel öntöttem ki az ágyra a pénzérméket a kukából :)
"Anyu!!! Anyu!!! Nekem van igazi, koszos pénzem! :D



2012. április 17., kedd

A propolisz és a bearanyozott nap

Csupán 3 napocskát voltam oviban, a hosszú kimaradás után és péntek éjszakától kezdve, folyik az orrom és tegnap már elkezdtem köhögni is.
A dokinéni szerint, olyannyira normális, hogy mindig beteg vagyok, mint ahogyan ez a nagykönyvben, meg is van írva....
Meg kell szoknom, az óvodai közeg flóráját (nem a Pillangó, Szabó Flórát), ehhez pedig betegség és idő kell :/
Lehet, hogy ez a vidéki piszok, baci és vírusok nem elég akaratosak, ami fent a fővárosunkban tombol :)
Mindenesetre, erős és makkegészséges gyerkőc vagyok, aki 46 hónapig nem kapott komolyabb gyógyszert és antibiotikumot sem, mert a szervezete legyőzte a bacikat és vírusokat, kivéve az utolsó fránya kórt :)
Az óvoda elkezdése előtt, csak és kizárólag zöldséget és gyümölcsöt ettem vitaminforrásnak! Anyu bevetésnek szánt egy-két kisegítő gyógyírt, mint pl. a Bíborlevelű kasvirág homeopátiás bogyókat, amit elég macerás volt mindig bevenni, az Édes grapefruitmag-kivonatot, ami olyan keserű még így is, hogy beleborzongok minden cseppje után, de az Acerola kivonatos C-vitamin rágótablettának nagyon finom cseresznye íze van :)
No, de most Anyu, nagyon kiszúrt velem!!! 

Propolisz tinktúrát vetetett be velem, amit egy barna kockacukorra csepegtetett, várt amíg az alkohol elpárolgott...  
ISZONYÚ és BORZALMAS CSÍPŐS ROSSZ íze volt!!!
Az első kóstoló olyannyira kiábrándító volt, hogy a 2. vagy 3. bevétel előtt bevetettem még a hisztit is, ami inkább Apának szólt! Hiába ígérgetett most is Anya csokoládét, és győzködött, hogy hamarabb meggyógyulok, ezzel a csellel sem voltam hajlandó bevenni, sőt kiköptem az első adagot :(
A délutáni adagot végül ujjszorítással, de elég hamar bevettem Anyu segítségével :)
Anyu előadásában iszonyú rossz lesz az íze-gyors bevétel-előbb szabadulsz technikát alkalmazza.
Apu, azt állítja a jégcukorral nem is olyan rossz az íze, egyenként-én is beveszek belőle nézd-lassabb technikával próbálkozik.
Hát bevettem már párszor: fogcsikorgatva rágtam-ittam-nyeltem mellé a szörpöt, vagy teát :/
Anyu szerint egy HŐS vagyok és a Kati a postásunk is megdicsért, aki elmondta, hogy ő is szedte már és tényleg nincs jó íze, de biztosan meggyógyulok tőle és hogy a méhecskék gyűjtögetik nekem. 
Azt is mondta, hogy milyen nagy vagyok már és elájul a szövegemtől :)
Ez, a velem érző beszélgetés, arra ösztönzött, amikor Kati már indulóban volt hogy kapkodva hadonásztam, de gyorsan leguggoltam, s leszakítottam egy sárga színű Pitypangot és utána kiabáltam: 
"Kati... Kati várj, ezt neked szettem!" a Kati meg majdnem elolvadt, hogy mennyire édes vagyok stb. és azt mondta búcsúzóul: most bearanyoztam ezzel, a napját :)

2012. április 15., vasárnap

Bringás nap

Megálltunk egy kis pihenőre, Anyának a lombos fa tetszett nekem pedig, ez az óriási nagy fenyő...


Megtanultam a spéci fordulást...


Elfáradtam...


Új emléktáblát fedeztünk fel...


Anyu sokszor, alig ért utol...


2+2 kerék (még)

Nos, az úgy volt...
Réges-régen, úgy tavalyelőtt ősz körül, Apa hazaállított egy újabb járgánnyal...
Vásárolt nekem egy bicajt, egy ismerősétől, hogy ha ráérzek majd a biciklizésre, ezen gyakoroljak.
A lábbal hajtós 3 kerekű motorjaimat nagyon csíptem, és a kétkerekű futóbiciklin is robogtam párszor, de az kimaradt a listából...
A 2. születésnapomra kapott, 3 kerekű tricikli, valahogy nem jött be és alig használtam.
Egy újabb 3 kerekűt kaptam, a 3 gyertyás tortám mellé ajándékba, de rollert :)
Nem úgy a roller, amivel imádok azóta is, gurulni és száguldozni!
Szóval van, ez a tanuló biciklim, és ha nagyon menni fog már, a kétkerekűn a tekerés és szeretni is fogom, na akkor kaphatok, egy szép új bringát is...
No, de ám! Én úgy, de úgy tudom cifrázni ám a dolgokat, hogy a második hosszabb bringatanulós úton, már állva tekertem a bicajt, a csomagtartóra átülve hajtottam a járgányt :)
Sőt még Aput is megkértem, hogy a segédkereket is vegye le a bringáról, mert az, nem kell nekem!
Sajnos, vagy nem sajnos, de a +2 kerék még marad, egy jó darabig, de Apu azt mondta, hogy mindig feljebb szereli nekem egy fokkal :)
Energia kell ám, tankoltam egy Kinder szeletet...


Ma is eltekertünk jó messzire...


A Mini játszótéren is voltunk, egy rövid kitérőre...


2012. április 13., péntek

Quad alattam

A helyszín és a szituáció, szinte ugyanaz volt, mint a Zsigulimo-nál  :)
Annyi különbséggel, hogy az esti bevásárlást csak most kezdtük volna el, de Anya jó füleinek hála, megnézhettem a nyakából, ahogyan egy bácsi a hosszú, bekötő úton száguldozik a homokjárójával...
Apuval közelebb merészkedtünk, olyannyira, hogy fel is pattantam a quad-ra, vezetni nem is akartam, mert a Mamáéknál pezsgőztem :)


2012. április 12., csütörtök

Magyar vándor

Apuék mesélték, hogy van egy magyar film, Magyar vándor, ami a a Hét vezér bolondos vándorlásáról szól...
Nagy kedvenc, Roy és Ádám, a film egyik betétdala :)

Lovas ősmagyarok nomád élete

Kiszely István: A magyar nép őstörténete 
Igaz eredetileg az udvaron lett volna megtartva, őseink nomád életét bemutató interaktív játék, de a felhős és esős idő beszorított minket a tornaterembe.
Megismerkedtünk őseink lovas nemzedékével, s olyan tárgyakkal, amiket nap, mint nap használtak vadászatra, építkezésekre, vagy csupán a kultúrájukhoz kapcsolódott...
Tűzifákat is gyűjtöttünk és ezekből tűzet is raktunk az ebédhez :)
Bekuporodtunk egy nagy kerek sátor közepére.
A jurta - ilyen sátrat láttam már a gödöllői vadásznapon, ahol íjjász bemutató is volt - ami lakhelyéül szolgált a hunoknak, később veremházakat is vájtak a lakhelyeik mellé, amikben sosem laktak, éléskamrának és konyhának használták őket.



2012. április 11., szerda

Hóvirágok


Tele a Zöldfülűm



Mama először itt a Tchibo-nál látta, ezeket az aranyos nyuszitáskákat nekem, de végül a KIK-ben vette meg őket, mert ott kedvezőbb volt az ára.

Tovább is van...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...