2011. június 21., kedd

Védő néninél jártam

3-3 és fél éves egészséges-gyermek tanácsadás

Hát meg kell, hogy mondjam Anyuval a pocakjában, egyetlen egyszer, én pedig még egyszer sem voltam Anyuval a védőnéninél, azon kívül, hogy ő, amikor megszülettem kijött hozzánk. Na, azért úgy 3  alkalommal azért volt nálunk ám, de én még akkor Anyuban, aztán később már biztosan aludtam a szobámban. 

Délelőtt Anyuékkal elmentünk Erzsikéhez, a Védőnénihez, mert egy megváltozott rendelet  szerint, (gyermekjogokat korábban megsértette, hogy adatokat szolgáltattak a gyermekorvosoknak)

 minden évben fel kell keresni a védőszolgálatot is  a státusz felmérés miatt.

Amíg a sorunkra vártunk, addig Apuékkal készítettünk egy traktoros képet majd, a dátumbélyegzőt is kipróbáltam :)

Státuszvizsgálat 3 éves korban: Egyszerű formákat rajzol-e? Rajzát megnevezi-e? Főbb testrészeit megnevezi-e? Fél lábon néhány másodpercig megáll-e? Lépcsőn váltott lábbal jár-e? Segítséget kér-e?Érzelmeket kimutat-e? stb. 

Főként ezeket kérdezte meg Anyutól Erzsike néni, de közben megmért és lemért egy-két fontos adatot a fejlődésemről is.  

 

Aztán közölt velünk egy oltári jó hírt, miszerint minden kedden, délután ki lehet velük menni a strandra. Pont a mai nap délután, adják le a névsort, hogy kik mehetnek be egész nyáron a strandra, majd ingyen.

Biztos, hogy felébredek majd időben délután, hogy 4-re kiérjünk a strandra, mert nagyon szeretem a vizet :)

Nincsenek megjegyzések:

Tovább is van...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...