Veress Miklós: Mese a Mikulásról
Erdő mélyén farakás,
Ott lakik a Mikulás.
Piros arca, mint kalács
Szakálla, mint faháncs.
Csalogasd ki, énekelj,
Mint kerengő hópehely.
Dalolj, dalolj havakat,
Álmodj paplanod alatt.
Ne lesd meg a Mikulást,
Rajta varázsos palást.
Úgy látsz át a süvegén,
Mint az ablak üvegén.
A puttonya félvagon,
Szánja vihar a havon,
Éjszakába ne tekints-
Meglesz reggelre a kincs.
Ott lakik ám a kalács
Ízében a Mikulás.
Szeme. Mint a hópehely,
Hogyha csillog, énekelj!
Veress Miklós: Mese a Mikulásról
Hókastélyban jéglakás:
Ott lakik a Mikulás.
Szél a szánja – mégse fázik,
Úgy repül egy messzi házig.
Csengője a hópehely,
Szánkójának énekelj,
Mintha dallal idehúznád,
S tedd ki ablakba a csizmád.
Ne lesd meg a Mikulást,
Rajta a varázs a palást,
Leshetsz reggelig magadban,
Mert ha eljön, láthatatlan.
Mert ha tudnád, hol lakik,
S odaérnél hajnalig,
Jutnál mesebeli tájra.
Elolvadna palotája.
Megriadna és tova-
Röpítené fagylova,
A helyén meg, ide nézz csak,
Sírdogálna ezer jégcsap.
Ne lesd meg a Mikulást,
Hadd suhogjon a palást,
Jöjjön, jöjjön láthatatlan
Éjszakában és havakban.
Táncolj, örülj, énekelj,
Mint kerengő hópehely.
Csengőjüket fenyők rázzák,
Telis – teli cipőd, csizmád.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése