Úgy emlékszem, Anyu már nyár óta, elég sűrűn mondogatta, hogy szeptembertől óvodás leszek...
Mesélt nekem arról, hogy lesz az oviban rengeteg új játék, amit meg kell osztani a többiekkel, mert közösek.
Lesznek majd haverjaim is, lesz majd barátom, sőt még szerelmem is, akivel majd csókolózom :)
Aztán amikor szeptemberben elkezdődött az óvoda, hamar rá kellett jönnöm, hogy Anyu már nem lehet ott velem. Nem is értem, hogy miért!? Mindenesetre én nem sírtam, amikor Anyáéktól elbúcsúztam reggel, mert megígérték, hogy jönnek értem.
Az első betegségből meggyógyulva és újra visszatérve az oviba, azt tapasztaltam, hogy igencsak megváltoztak, azok a gyerekek, akiket eddig sírni láttam, mert elmentek a szüleik.
Talán ezt előre megéreztem és ezért sírtam is, szívet összeszorítóan, amikor Anyutól el kellett búcsúznom reggel...
Na meg arra is hamar ráeszméltem, hogy itt nem mindenki kedves, mert vannak rossz gyerekek, akik verekednek és irigyek, mogorvák és elutasítóak, szóval mindenek, de nem kedvesek!
A kis nebáncsvirágoknak, hamar kinyílt a csipájuk!
Barát!?...
Halottam már sokszor és sok helyen ezt a (szót) kifejezést, de még ilyen bensőséges kapcsolat nemigen alakulhatott ki, ilyen rövid idő alatt, na meg aztán, azt ki kell érdemelni...
"Az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod..."
Ezen is elég hamar átestem, hogy pofon vágjanak...
A második náthámból felgyógyulva döntöttem úgy, hogy Anyunál megpróbálgatom,- hátha sikerrel járhatok - hogy kissé siránkozva mondogatom neki reggelente, hogy: " Nem szeretnék óvodába menni!"
Viszont elég hamar leszoktam arról, hogy sírjak, amikor reggel elbúcsúzunk egymástól a csoportszoba előtt :)
Nehézségek és zökkenők voltak, vannak és lesznek is!
Pl. volt olyan, hogy nem voltam hajlandó, csak a benti szandálomban eljönni.
A nadrágot sem szeretem sokszor átcserélni utcaira, de ezt megérti Anyu, mert biztos tudja, hogy nem olyan jó mindig átöltözni :)
Mostanában, ha az oviban készítünk valami szép alkotást, azt azonnal megmutatom neki. Az, az első!
A jó dolgokat és a rossz élményeket este kezdem el mesélgetni magamtól.
Azt is tudják már Anyuék, hogy a Fa jeles kisfiú zavart el engem, hogy nem játszhatok vele és ezért a durva mondatáért, maradt meg bennem olyannyira, hogy képes vagyok azóta mindenkit megbántani, ezzel a mondattal.
Amikor Anyu másvalaki kíséretében is jön értem az oviba, vagy a Papáéknál meglátom fent a többieket, akkor azonnal azt mondom annak, akivel szembe találkozom: "Menj innen!"
A kedves lányok szimpátiája, mostanában több játékra sarkall és az udvaron is többet futározom és játszom, a felderítő és alapos részletfigyeléseim, sétáim után.
A beilleszkedés biztosan nem zárult le, ehhez több idő szükséges, de remélem, hogy hamarosan fordul a kocka - mert megsúgom, ma már nem is mondtam, hogy nem akarok oviba menni :)
Nem akarok óvodába menni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése