A busójárás eredete, történeti és néprajzi áttekintése
A mohácsi sokácok messze földön ismert népszokása, a busójárás idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg. Régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott a mulatság. A Farsang utolsó csütörtökjén a gyermekek öltöznek maskarába.
A
busójárás a más népek hiedelemvilágában is megtalálható télbúcsúztató,
tavaszköszöntő, oltalmazó, termékenységet varázsló ünnepek családjába
tartozik. Éppúgy rokonságot mutat a riói és a velencei karnevállal, mint
az afrikai népek szokásaival.
Mohácson a hagyomány eredetét a törökűzés legendájával
is magyarázzák. A mondának, mely szerint a mohács-szigeti mocsárvilágba menekült
őslakos sokácok megelégelve a rabigát, ijesztő álarcokba öltözve, maguk
készítette zajkeltő eszközökkel, csónakokkal átkelve a Dunán az éj leple alatt
kizavarták a törököket Mohácsról aligha van történeti alapja.
Mohács 1687-ben szabadult fel a török uralom alól, s a sokácság nagy arányú
betelepítése csak mintegy tíz évvel ezután kezdődött meg.
Minden bizonnyal a balkáni eredetű sokácok korábbi hazájukból hozták magukkal a
szokást, mely aztán Mohácson formálódott tovább és nyerte el mai alakját. A
népszokás megjelenéséről a XVIII. század végéről vannak az első adatok.
A busó öltözete régen is olyan volt, mint ma: szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött gatya, amelyre színes, gyapjúból kötött női cifra, bütykösharisnyát húztak, lábukon bocskort viseltek. A bundát az öv vagy marhakötél fogta össze derekukon, erre akasztották a marhakolompot.
A fából faragott álarc mögött vidám mohácsi férfiak bújnak meg. A néphagyományból mára idegenforgalmi látványosság lett.
Kezükben az elmaradhatatlan kereplő vagy soktollú, fából össze-állított buzogány volt. A leglényegesebb azonban, ami a busót busóvá teszi: a fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett birkabőrcsuklyás álarc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése