Amikor az evőeszközöket szerettem volna odavinni a terítéshez az asztalhoz, a fiókban megpillantottam a színes szendvics szúrkákat :)
"Anya, Anya!" - kiáltottam fel - "Én ehetek ezzel a kékkel?!"
"Persze, nyugodtan!" - Anyu szerintem még örült is, hogy folyamatosan fogok majd enni, ezzel a kis evőeszközzel. Bár villával is megettem volna, mert a Brassóit nagyon szeretem :)
Egy szúrás, két szúrás...
Húúú, nyam-nyam istenien finom!!!
Anya felállt valamiért és a mosogatóhoz ment, amikor visszajött és azt látta, hogy a kis szurkából hiányzik egy apró darab (ráadásul pont a hegyes vége), majdnem megállt benne az ütő!!!
Kérdezte, hogy lenyeltem a letört darabot!? Én meg azt mondtam, hogy igen! Anya még rémültebb fejet vágott ekkor. Megkért, hogy ami a számban van, mind köpjem ki, én szót fogadva tettem a dolgomat, de Anya tenyerében csak husit és krumplit láttunk.
Péntek 1 óra, doki már nincs. Anya kicsit tehetetlenül toporgott a konyhában, mert nem tudta, hogy a mentőket, vagy a védőnőt hívja.
Látta rajtam, hogy jól vagyok és nincs még baj, ezért a Erzsike nénit tárcsázta...
Bla-bla-bla (állítólag egy ekkora darab beforog a kajával együtt, amiben Anya kételkedik, mert olyan hegyes volt a vége, hogy simán kiszúrja a gyomromat), szóval ezt mondta Erzsi néni, mire Anya tüzetesebben átnézte még egyszer a tányéromat és akkor egy nagy kő esett le a szívéről :)
A kék tányéron a Brassói és a sült krumpli között, ott lapított a szurka vége.
Anya a nagy megkönnyebbülésben, össze-vissza puszilgatott engem és nem győzte mondogatni, hogy "Köszönöm Istenkém!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése